story
Ebben a cikkben megtudhatjátok, hogy mi vár ránk a Mafia 2 játszása során.

Vito Scaletta és Joe Barbaro hosszú ideje jó barátok. Iskolás koruktól kezdve egészen a felnőtté válásig összetartottak, de ez az összetartás egy szerencsétlenül elsült bűncselekmény miatta szertefoszlott. Mint már tudjátok Vitot letartóztatták míg Joenak sikerült meglépnie. A két barátnak az útjai külön váltak, Vito a II. Világháború borzalmaival nézett szembe, Joe pedig betársult Empire City egyik legerősebb Mafia családjába.
190509_vito
1946-ot írunk, egy veteránokat szállító vonat érkezik Empire City állomására. A sok civil mellett hirtelen feltűnik a peronon Vito Corleone azaz Vito Scaletta katonai egyenruhába. Megcsinálta, túlélte a háborút és hazatért… pontosabban azt hitte. Meg akarta keresni az apját, de mind hiába, már régen elköltözött a városból. Ezen kívül sok minden más is megváltozott. Az eddig valamennyire „tiszta” városban a korrupció, lopás, csalás, gyilkolás terjedt el és bár próbált munkát keresni, nem nagyon jött össze, minden munkaadó szegény volt nem tudott felvenni senkit. Míg nem egy bárban viszont látott egy régi ismerőst… Joe Barbarot.
joe_barbaro
Kisebb kérdőre vonás következett majd örömködés ezután, Joe, mint már egy jól kereső gazdag ember 1-2 korsó sör mellett felvázolta Vitonak a helyzetet, hogy nincs mit tenni csak visszalépni a bűn útjára, ha meg akar élni és be is ajánlotta egy jó ismerőséhez Mike Bruskyhoz. Ez a dolog még nagyjából legális, hiszen csak egy autó alkatrész üzletbe szállít… persze jó szöveg.
Természetesen, ahogy lenni szokott, pár „Tiszta Rutinnak” induló feladat után Vito már többre vágyott. Szerencséjére itt a család érdekei és az övéi kereszteződtek, kellenek új megbízható tagok és mivel főhősünk bizonyított már rázós munkákon ahol elvben csak autószállítás volt, Joe ajánlásával a család fejesei Henry Thomasino és Luca felkeresték, hogy munkát adjanak neki. Hamar kiderült Vito számára, hogy Thomasino a város mindhárom maffia családjában hatalmas tiszteletnek örvend így nem árt, okosan beállni mögé. A számításai bejöttek, hatalmas pénzek, melyekről még Joe se álmodott illetve bekerült a város kicsit piszkos krémjébe. Ugyanakkor, ahogy a pénzjutalom is megnőtt, úgy nehezedtek a munkák Vito számára, ütősebb fegyverek nehezebb szituációk illetve nehéz erkölcsi és morális döntéseket kellett hoznia, amiből rendszerint valakinek baja származott.
darkman_vito_joe_henry_mafia_2
Ahogy egyre feljebb került a ranglétrán úgy szaporodtak a gondjai. Bár Henrytől sok mindent sikerült megtanulnia, olyan dolgok következtek, amelyekre nem volt föl készülve, árulás, maffia háborúk és rengeteg barát illetve családtag elvesztése. A lehetőségei pedig lekorlátozódtak, hogy mit tehet ezekben a nehéz időkben, még ő maga se tudja, de közeleg a végjáték Empire City megszerzéséért- és a puszta életben maradásért vívott harcban.2010-ben tőled függ, hogy-hogy ér véget Vito története. Remélem tetszett…