Lássuk, milyen újdonságokat, érdekességeket árul el ez a kép.
A kép közepén Vito autózik ugyanabban a kocsiban, mint amit az előző Fókuszban is láthattunk.
Macskaköves úton készült a kép és a jobb oldalán fénylik, ebből én arra következtetek, hogy eső után készült a kép, vagy éppen csak ott lett vizes az út.
Az utca mindkét oldalán reklámokat láthatunk, az egyiken ez olvasható: We serve the best! Ebből lehet azért következtetni…
A képen még jól kivehető az is, hogy nagy a páratartalom és már esteledik, ugyanis mindenki felkapcsolta a lámpát, viszont az utca végén már homályos minden. Ebből következtettem a nagy páratartalomra, ami például egy eső után jelenhetett meg. Az ég is elég borult, ez is engem igazol.
Ami még szót érdemel, azaz út mellett található parkolóóra. Vajon nekünk is kell ezt használni, mert ha nem veszünk parkoló jegyet, akkor az ellenőr megbüntet minket? Vagy csak dísznek rakták ki?
Erről a képről csak az újdonságokat írtam le, a régebbi Fókuszokban említett apróságokat itt már nem említeném meg, mert szerintem ez úgy már teljesen felesleges.

Holnap remélhetőleg felkerül a Fókusz következő- és egyelőre utolsó része! Jó szórakozást!