Autószalon #1
- 2009.12.27.
- kategória: Autószalon
- írta: Norb0
- Szólj hozzá!
Mielőtt belekezdenél az olvasásba, felhívom rá a figyelmed, hogy az eredeti autók adatai nem feltétlenül egyeznek meg a játékba került másolatéival! Az első járművünk a Berkley Kingfish játékbeli nevet viseli, és így néz ki: 1953 Buick Skylark A Ferrari 250 Europa GT-t 1954-ben mutatták be a Paris Motor Show-n. 1961 Ferrari 250 GT SWB Berlinetta
Egy új sorozat kezdődik. A fókusz mellett ezentúl vasárnaponként két-két autó rövid bemutatója kerül a főoldalra. Részletek és az első két autó a Tovább után.
Mint ugyebár tudjuk, a Mafia 2 autóflottája több mint 50 járművet számlál. Egy részüket már ismeritek, ezek nem is lesznek a későbbiekben bemutatva. Mint ugye az előbb említettem, vasárnaponként két autót fogok kiválasztani azok közül amit már tudunk hogy benne lesz a játékban. A lista már most is elég hosszú, rengetegen lesztek, akik nem ismerik majd ezeket az autókat, épp ezért van ez az új rovat. Ne aggódjatok, elfér a fókusz mellett, nem kell majd ezért lemondani arról.
Berkley Kingfish


Az autó egy első generációs Buick Skylark, amit 1953 és 54 között gyártottak. A Buick az 50. születésnapjára készítette, limitált példányszámban. Habár az akkori kabriók közül ez volt a legsikeresebb, mindössze 1690 darabot értékesítettek belőle. Ennek egyik oka, hogy az akkori ára meghaladta az 5.000 amerikai dollárt. (Nagy valószínűséggel gazdagabb lakosok fogják majd ilyennel róni Empire Bay utcáit.) Buick-okban elsőként volt benne az 5,3 literes V8-as, és 12 voltos elektromos rendszer. Az autó rengeteg része kézzel készült, legfőképp azok, amik megegyeztek az 1953-as testvérmodellel, a Roadmaster Convertible-el (ez az autó ugyanakkor jóval olcsóbb volt). Kézzel sajtolt volt tehát a motorháztető, a csomagtartó, és a tető-tartó mechanika is.
A króm díszítéseket is munkások rakták fel.

1954-re azonban kisebb modellfrissítésen esett át, megváltozott a hűtőmaszk, az autó csomagtartója hordó alakú lett ami jellegzetes cápa-uszony lámpákban végződött, és egy különleges opciót tettek elérhetővé. Ez annyit tett, hogy az autó színéhez passzoló színű "felniket" lehetett választani, például fekete autóhoz lehetett fehér vagy piros színárnyalatút rendelni. (Itt térek ki rá, hogy nem kizárt, hogy a játékban is találkozhatunk különleges színűre festett felnikkel majd a Kingfish-eken). Az autó új külsejét a vásárlók nem kedvelték, nagyon gyengék voltak az eladási mutatók, a gyártást 1954-ben befejezték.
Dezilia 410 Grand American
_


A Pininfarina által rajzol kupé, csak egy a sok Ferrari 250 változat közül. Egy valamit leszámítva, a motort. Az ugyanis egy 220 lőerős V12 száraz karteres erőforrás volt, amit 3 darab Weber 36DCZ3 erősített fel ennyire. A 250-es sorozatot 1953-tól 1964-ig gyártotta a Ferrari, gyártott darabszám ismeretlen. (Ugyanakkor nem volt olcsó sem, szóval majd villák garázsa előtt keressétek.)
(Az autó hátulja lehetséges, hogy egy másik Ferrari modellé, mégpedig a 375 America-é.)

Ennyi volt hát az első rész. Remélem hasznosak voltak az információk (bár próbáltam úgy válogatni), és sokat segítene, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket a cikkről, és úgy magába foglalva mit szeretnétek még, mivel egészítsem ki a cikket, és hogy van-e ennek egyáltalán értelme. Köszönöm.





Értelme mindenképp van, főleg ilyen hírmentes időkben, amiket átéltünk Karácsony előtt
igen jo lett,csak igy tovább.Szerintem lehetne még egy autoval több
jó lett a cikk, és tök jó hogy lesz ilyen autós téma mert nagyon imádom az 50-es és 60-as évek beli autókat és azt a kort.
Lehet hogy beiktatok még egyet, majd meglátjuk, igazából a hasznos információk mennyiségétől függ.
szerintem ne nagyon legyen több autó, mert túl hamar érne véget a sorozat
nagyon jo Norbo csak anyit kéárdeznék ami a rock n roll ba van video az mikor lesz meg ugy hogy az a csávo nem pfázik de jo ja és mikor lesz új cikk+video
Megpróbálom kihámozni az értelmet a mondatodból, az első felét még nem értem, a másodikra meg az a válasz gyuri, hogy akkor lesz új videó ha kiadnak, új cikk meg akkor ha lesz, ha új hír is lesz. Ha pedig az autószalon gyakorisága érdekel egyelőre úgy néz ki vasárnaponként lesz.
Gyuri, először ha megtanulnál írni/fogalmazni lehet jobban megértenénk… Több oldalon/fórumon szankciók is vannak az ilyen helyesírással szemben… Valahol kitiltanak a fórumról is akár..
…Jut eszembe gyuri, ne “offolj”, ha már írni se tudsz – Paulie
@gyuri: Abból a gameplay-ből nem hiszem hogy lesz rendes HD verzió. Illetve van is, bár csak pár részlet ebből a küldetésből. Feliratozva is van. A letöltések között megtalálod.
gyuri feltámadt =D De rég olvastam ennyi hülyeséget egybeöntve
gyuri for president!
Amúgy pöpec a cikk, így tovább
hello anyit szeretnék kérdezni hogy mit csinálak a mafiá-val ezt probálom ugy irni hogy elolvasátok a lények ha szabadpályán vagy küldetésben amint beinditom az autót újra indul a gép mit csináljak várom az ötleteket mert sok helyem van a gépen virus meg nincs szóval köszi
játszottál már olyan játékkal a gépeden, ami jobban leterheli, mint a mafia?
Gyuri, az ilyet meg lehet vitatni a fórumban. Köszi.
Na akkor írnék a cikkről:
Persze csak ha lehetséges
Csak így tovább, Norb0!
Jó a cikk, szerintem érdemes folytatni is, a jelenlegi tempó (heti 2 autó) is jó lesz. Én mondjuk annyit mondanék, hogy jó lenne, ha minden autóról lenne elölről és oldalról kép
az olyan képeket, amiknél oldalról és elölről és felülről(vagy hátulról) is van kép blueprintnek hívják.
PL.: beírod a Google képkeresőjébe, hogy ferrari 250 blueprint, akkor egy csomó mindent ki fog hozni, de ott lesz a sok hülyeség között.
Kitettél magadért Norb0
A blueprint egész pontosan vonalrajzot jelent, blueprint-ek alapján szoktak autókat modellezni.
@Ravi: Ha ez dicséret volt, akkor várd meg a következő részt
Ok ne félj itt leszek!
ha második rész ennél jobb lesz,hát akkor nagyon kitettél magadért
Hát ha jobb nem is, de vagy 5-6x hosszabb lesz mint ez.
És ezzel a Ferrarival,h lehet játszani?