Autószalon #6
- 2010.01.31.
- kategória: Autószalon
- írta: Norb0
- Szólj hozzá!
Mielőtt belekezdenél az olvasásba, felhívom rá a figyelmed, hogy az eredeti autók adatai nem feltétlenül egyeznek meg a játékba került másolatéival! Shubert Frigate - Mafia 2 1953 - Motorama - Gyártósor -a GM elkészült az új 4,3 literes V8-as motorral a.k.a. Small Block, ami 195 lóerő leadására volt képes, választható volt hozzá egy 3 sebességes manuális váltó Kezdetben csak egy féle színben, fehérben lehetett kapni piros belső térrel és fekete tetővel. Egy évvel később azonban a karosszéria már lehetett kék (bézs színű belsővel), piros, és fekete is. '55-ben gyártották mindkét motort, alapfelszereltség része volt a 3-sebességes manuális váltó, és az automata került az opciós listára. Alapfelszereltség volt még az AM rádió és a fűtés is. A színpalettát kibővítették 5 új színnel, a belső pedig már 4 féle színváltozatban volt kapható, a tető pedig háromban, és ezután keménytetővel is lehetett rendelni.
Most egy gyorsulási versenyre viszlek titeket. A jegyeket már megvettem, 10. sor, 21. széktől egészen a 10-es lelátó 5. sor 31-es székéig a tiétek a hely. Nekem még van egy kis elintéznivalóm, addig üljetek le.
Gyártó: Shubert
Modell: Frigate
Első versenyzőnk egy Chevrolet Corvette C1, azaz a Chevrolet első sportkocsijának első generációja.

A II. VH-ból visszatérő katonák, MG-ket, Jaguárokat, Alfákat hoztak haza magukkal. A sportkocsi megszületésének második oka a Nash-Healey, egy, a Pininfarina által rajzolt és Donald Healey által tervezett kétüléses autó volt, amit 1951-ben dobtak piacra. Earl-nek meggyőződése volt arról, hogy a GM-nak egy kétüléses sportkocsira van szüksége. Nyomban el is kezdtek dolgozni az autón. A "Project Opel" nevű tanulmányból hamar valóság lett, így az 'EX-122' kódjelű kézzel készült modellt már 1953. január 17-én, New Yorkban a Motorama show-n láthatta a közönség. A gyártás megkezdéséhez csak 6 hónapra volt szükség.
'53 második felében mindössze 300 darab készült.

A menedzserek és a cég is komolyan fontolgatni kezdte, hogy abbahagyják a gyártást és a modell csak egy lábjegyzet lesz az autóipar történetében. Azonban történt három fontos esemény:
-szovjet befolyás Zora Arkus-Duntov mérnök által
-1955-ben a Ford megalkotta a Thunderbird-öt, amit (habár nem estek egy kategóriába, a T-Bird nem sportkocsi volt) nem hagyhatott konkurencia nélkül a GM
'61-ben ismét eljött a frissítés ideje, az autó hátuljára is négy kerek lámpát rajzoltak, a Small-Block maradt, viszont a két üzemanyag-befecskendezős rendszerű motort felerősítettek egy csöppet: a gyengébbik 275, még az erősebbik 315 lóerővel tépte a hátsó kerekeken keresztül az aszfaltot. A két gyengébb motor pedig változatlan maradt, de csak ebben az évben gyártották utoljára. Szintén utolsó éve volt az ajtón lévő nyújtott ellipszis öblök eltérő színű festése és a karosszéria kétszínű festésének is. A tető már hidraulikus működtetésű volt.
Az utolsó gyártási évben, 1962-ben, keményebb hátsó felfüggesztést és két új motort kapott. Pontosabban csak egyet, két teljesítmény változatban. 5,4 literesre növelték a Small-Block hengerűrtartalmát, maximum teljesítményük 340 és 360 paci volt. Készült egy speciális változat is '63-tól, a Corvette Stingray, alant:
Természetesen folytatták a gyártást, egy teljesen új modellel. Számítások szerint 69,015 db épült.
Versenyzőnk ellenfele egy meglehetősen kemény fickó. Lássuk hát a verdáját!
Gyártó: Ismeretlen
Modell: Ismeretlen

Hoffman terve az volt, hogy 5000 dollár körüli áron értékesít majd kb. 5000 autót évente. Azonban mivel a típus Németországban készült, ez alaposan felnyomta az árát. Így került az alap modell árcédulájára a 9000-s szám. Ezt pár opcióval könnyedén 10.000 fölé lehetett tornászni. Annak ellenére hogy az autót hírességekkel reklámozták, az értékesítési darabszám a 300SL eladásainak 10%-a sem volt. Tulajdonában volt egy Elvis Presley-nek, Ursula Andress-nek és John Surtees-nak is, aki ráadásul egy speciális, erősített változatot birtokol. De ha már erő: egy 3,2 literes alumínium ötvözetű BMW OHV V8-as hajtotta 150 vagy 160 lóerővel. Ez az erő egy 4 sebességes manuális váltón keresztül jutott a hátsó kerekekre, a váltóhoz különféle áttételeket lehetett rendelni. A 100-s tempót 10 másodperc érte el, végsebessége 227 km/óra volt, váltóáttételtől függően. Ez a gépezet egy 4,8 méter hosszú, 1,485 kg tömegű kézzel készült alumínium karosszériában lakott. Nagyon sok vásárló rendelte szintén kézzel készült levehető keménytetővel, mivel szerintük sokkal jobban illik az autóhoz. A karosszéria pedig egy meglehetősen fejlett futóművön feküdt. Elöl párhuzamos kettős lengőkarok, torziós rugók és stabilizátorok, hátul egy "élő-tengely", torziós rugók, egy Panhard és egy A-karú keresztmerevítő. A megállásról kezdetben dobfékek gondoskodtak, opcióként elektromos rásegítéssel, később pedig elérhető volt tárcsafékekkel is.
Sikertelensége miatt 1959-ben leállították a gyártást. Óvatos becslések szerint körülbelül 203 ezer készült belőle. Stílusa később a Z4, Z5 és a Z8 megalkotásában segített.
Észrevételeiteket, tapasztalataitokat kérem jelezzétek.























ezek a ’30-’65 közti autók olyanok voltak, mint a windows-ok. Folyton frissítették(akár még a WoW-hoz is hasonlíthatnám)
Amerikában a mai napig ez megy.
akk jó
ismét nagyot alkottál Norb0!grat
Nem rossz
Kis easter egg gyártó ^^
“10-es lelátó 5. sor 31-es”
Atya Úr Isten !
Ennyit írni
Komoly! Király!
A Corvette belsős és a Sellő Zöldes kép között ,,…mikor a tetűt türkiz színben…”. (Sztem az egy hiba lesz!)
Mind a két autó marha jól néz ki!
mire kommenteltél már javítva volt, de azért köszi
Jó lett ez a része az Autószalonak tetszik ahogy elmondod
Ügyes munka, “ennyit írni”, Ctrl + C – Ctrl + V, jelentkezem autószalon írásra!
Wikipedia 4ever!!!
És, ha onnan van akkor mi van? Hidd el, hogy elég nagy munka lehet ezt így, össze szerkeszteni!
Szép munka!
Legalább vki osszeszedi nekunk az autókat! Ilyen hirmentes időszakban nagyon kellenek az ilyen hírek (is)!
Csak így tovább!
Sőrszálhasogatás:
Az utolsó kép feletti sorban kétszer van a később:
“később pedig később elérhető volt tárcsafékekkel is.”
A 2. később nem kell.
Kössz.
Machintos: Fejből nehéz lenne ennyit írni… és azt a Wikipédiát le is kell ám fordítani.
Lemaradtam a debütálásról (tegnap /vasárnap/ lett újratéve a gépem így nem lehettem itt)

Örültem h jó sok olvasnivalóm volt
Most különösen sok dolog lett leírva
Először is elismerésem az oldal készítőjének! Másodszor annak, aki ezt a szép kis Vette leírást összedobta, akár ctrl-c akár nem, de ha még lefordítva is lett, nem egy igénytelen, elírásokkal és egyéb alacsony szintű közlésformával összehajigált tákolmány lett, hanem igényes szöveg, tanulmány! Gratulálok.
Másodszor Ropinak, aki szerint régen az autókon mindig módosítottak, és eszerint nem veszi észre, hogy ma ugyanez történik, és nem csak Amerikában. Suzukitól BMW-n át mindenből többszázezreket hívnak vissza, mert kigyullad, halált okoz, stb.. az meg a másik, hogy ki mit ért itt “ráncfelvarrásként”, ahogy emlegetni szokás a szükségjavításokból adódó, már második-harmadik generációs autót ugyanazon néven… én nem egy új modellt értek ez alatt
Persze irigylem, aki nem tudja hova tenni a pénzét és inkább vesz egy modern vackot hitelre (ami nem olcsóbb, mintha kp. ezt remélem tudjuk).
Nem beszélve, egy régebbi autónak ma már nem nehéz kifürkészni a típushibáit, és orvosolni lehet igény szerint. De egy új autóval mit kezdesz, mégis?
A játékot nagyon várom már, remélem, lassan elkészül, és tesztelik is eleget, hogy ne legyen gond (ugyanis a programokat is ráncfelvarrják ugyebár sajna, a hibák miatt egy-egy patch-csel, amit nem szeretünk). De az első rész a kedvencem volt, úgyhogy bizakodó vagyok!
Jóéjt!
a mafia 2 nagyon jó játék kibrobáltam a demoját cicmem lacika-10@hotmail.com
a stingray-t és a bömöst azt hol találom meg a játékban?