Megérkezett a Fókusz Extra harmadik része, ahol a Gamescom gameplay-t fogjuk részletesebben megfigyelni.

A videó Joe házában kezdődik, ahol egy prostituált éppen a fizetségét követeli a szolgáltatásai után. A házban minden a legnagyobb részletességgel ki van dolgozva, korabeli mintázatú tapéta, képek lógnak a falon, amik Empire City egy-egy híresebb épületét mutatja. A kandalló teteje se üres. Két kép és egy üveg sör pihen rajta.

Aztán már a tényleges misszió kezdődik el, ahol a jobb alsó sarokban a térkép is megjelenik. Ebben a pillanatban jobban körülnézhetünk a lakásban. Többnyire parkettázott padlóval találkozhatunk, de látni a háttérben szőnyeget is. Az asztal se üres. Cigi tartót, pénzt és sört is láthatunk rajta. A ház berendezése teljesen korabeli. Vito átsétál a konyhába innivaló után. Mikor kinyitja a hűtőt, akkor szemünk elé tárul a játék egyik meghatározó modulja az interakció, aminek segítségével ki tudjuk választani azt a dolgot, amit tenni kívánunk. Aztán elkezd csörögni a telefon. Felvesszük. A beszélgetés után kiválasztjuk a szekrényből azt a ruhát, amit éppen fel akarunk venni. Miután a hátsó ajtón távoztunk a tömbházból, garázsunk felé vesszük az irányt, ahova (eddigi információink alapján) korlátlan mennyiségű járművet tárolhatunk. Szemünk megragad a gyönyörű Bel-Air-en, muszáj elvinnünk egy körre. Utunk természetesen nem indul valami folyékonyan: a prostituált aki az előbb elhagyta Joe lakását belerohan egy előtte hirtelen fékező embertárs kocsijába. A tag természetesen kártérítést követel, és mivel a hölgy nem ért vele egyet, férfiakat szégyenbe hozó döntéshez folyamodik, erőszakkal veszi el a pénzt. Mivel mi nem félünk a haláltól, nem ismerünk félelmet, kiszállunk, jól állba verjük, illetve megöljük, és a hála puszi után kellemes zene kíséretében továbbrobogunk kedvenc fegyverszakink lakása felé. A hangulat elképesztő.

Egy átvezető videó következik, majd azt is megfigyelhetjük, hogy az innivalóhoz, és a ruhához hasonlóan a fegyvereket is ugyan úgy választhatjuk ki. Érdekesség például, hogy a töltényeket is külön vehetjük fel, és zárfeltörő készletet is beújíthatunk.

Távozáskor két keményfiúval gyűlik meg a bajunk. Egész addig hiszik magukat keménynek, amíg rájuk nem tartjuk a fegyverünket. Érdemes megfigyelni azt, hogy ahogy becélozzuk a bűnözőt, azonnal megadja magát és elteszi a kését. Amilyen szerencsénk van, megjelenik a rendőrség. Ismét egy újdonsággal ismerkedhetünk meg. Minden hasonló szituációban három választási lehetőségünk lesz, a zsaru lerázására. Vagy megpróbáljuk lefizetni, ami szinte biztos, hogy nem fog mindig összejönni, vagy bemutatjuk a fegyverviselési engedélyünket. Persze a harmadik lehetőség az első részben már jól megszokott menekülés lesz. A gameplay készítője is ezt választotta.

Ismét egy ugrás a videóban. Épp egy sikátorban guggolunk, amikor a háttérben egy szirénázó rendőrautó elhajt. Mikor tiszta a terep, átmászunk a kerítésen. Ez is újdonságnak számít a Mafia első részéhez képest. Átfutunk a csillogó, vizes macskaköves úton, majd bemegyünk egy ruhakereskedésbe. Új ruhát veszünk a rendőrök lerázásának céljából. A helyszín elég messze van még, nem mehetünk gyalog, ezért jármű után nézünk. Találunk is gyorsan az út túloldalán egy fehér kabriót, amit aztán zárfeltöréssel a magunkévá teszünk. Útközben belecsöppenünk egy kis éjszakai gyorsulási versenybe, két hot-rod autó hajt el előttünk.

Miután a helyszínre, egy raktártelepre értünk, lerakjuk az autót messze a küldetés helyszínétől. Mivel nem szeretnénk zűrt, lopakodásra kényszerülünk. A dobozok mögé bújva, az őr nem vesz minket észre, nem lát át a dobozon, figyeltek minden részletre. Miután könnyített magán, egyszerűen eltörjük a nyakát, egy utolsót próbál kiabálni, de már nem segít rajta. Közben belekukkanthatunk egy átlagos munkás napjába is, ugyanis a környezetünk nem steril, a munkások folyamatosan rakodnak, vagy elhajtanak a szállítmánnyal.

Egy másik „igazságszolgáltatóval” boksz párbajra keveredtünk, őt szépen leütjük, majd elővesszük régi ismerősünket, a Molotov-koktélt. A két hátul lévő autó felrobbantásával sajnos túllőttünk a célon, és egy gázpalack is beszáll a buliba, így a tartószerkezet látványosan, robbanás kíséretében a darabokra hullik. A lármára megérkeznek a zsaruk is, az egyik kocsijába beleeresztünk egy tárat, de túlerőben vannak, menekülőre fogjuk. Betörjük az (valamennyire) épségben maradt sportkocsi ablakát majd elhajtunk vele. A rendőrök azonban a nyomunkban vannak. Egy kis csetepaté után egy garázs mögé elbújva lerázzunk a rendőröket. A realitásra törekedve, a rendőrök nem „látták”, nem tudják hová tűntünk és tovább hajtanak, mint mi is egy autószervizbe, Mike műhelyébe. Itt egy kicsit átalakítjuk a kocsit, hogy a rendőrök ne ismerhessék fel.  Külön választhatjuk ki a gumit, az autó színét. Szinte korlátlan lehetőségünk lesz arra, hogy egy-egy autót a saját ízlésünknek megfelelően alakítsunk át. Miután ez megtörtént, a turbó-feltöltőnek köszönhetően villámgyorsan eljutunk a legközelebbi telefonfülkéhez, ahol közöljük Steve-el hogy a munka sikeresen elvégezve.

Összefoglalva. Minden szempontból nagyon valósághű játékkal van dolgunk, ahol a szerkesztők a legapróbb dolgokra is nagyon sok energiát fordítottak. Ez a rész is, hasonlóan elődjéhez nagyon izgalmas történettel van megáldva. Minden lényeges információ megtalálható ebben a gameplay videóban. Remélhetőleg hamarosan már mi is játszhatunk vele.

Aki nem emlékezne a videóra, akkor ő itt megtekintheti: