Az utóbbi időben nagyon sok mindent hallhattunk arról, hogy a 2K – Nvidia korporáció, milyen nagyszerű következményekkel jár a Mafia 2-re nézve. Ebben a cikkben azt foglalom össze, hogy pontosan mit jelent a címben szereplő három Nvidia fejlesztés jelenléte a játékban.

Még a cikk elején le kell szögezni, hogy ez a három effektus az eddigi legrealisztikusabb játék létrehozásához vezet – PC-n.
Kezdésnek nézzük a PhysX és az APEX technológia hatásait, rögtön el is oszlatok egy tévhitet:
A PhysX névre keresztelt motorról az terjedt el, hogy ez csupán egy PC-s adalék, konzolok nem tudják használni – nos ez tévedés.
A motor számára lényegtelen, hogy Xbox 360, PS3 vagy PC-n fut, mind a konzolok, mind pedig a PC ugyan olyan mértékben tudja használni, mivel ez csak az interakciókat teszi bele a játékba.

Az APEX technológia már egészen más történet. Egyedül a PC számára lesz elérhető és két, a realizmushoz elengedhetetlen pluszt kölcsönöz a játéknak.
Az egyik ilyen, az APEX ruhamodul, aminek a nevében is benne van a feladata – igen jól gondoljátok – ezzel a technológiával a ruha teljes egésze igazodik a mozgásunkhoz és eddig nem látott módon fog gyűrődni rajtunk. Egy ballonkabát mozgása, futás közben iszonyat jól néz ki.
A másik feladata a játék fizikájának megteremtése.
Az APEX “destruction module” azaz “pusztítóthatósági modul” a realizmus következő lépcsője, ez működik akkor ha szétlövünk például egy kocsit és az darabjaira hullik. A vakolat leválása a falról, a robbanások keltette hullámok során odébb repített ellenségek vagy a tárgyak eldeformálódása, mind-mind ennek a modulnak köszönhető.

A cikk végén térjünk ki egy kicsit a 3D Vision technológiára.
Nem a Mafia 2 lesz az első 3D-s támogatást élvező játék, az Nvidia, olyan játékoknak adott ilyen lehetőséget, mint a Batman: Arkham Asylum vagy a Resident Evil 5.
Ahhoz, hogy működjön a technológia és lássunk belőle valamit, nem elég azt mondani, hogy “mukodj”, ehhez bizony az Nvidia által fejlesztett 3D-s szemüveg kell és egy 3D-s megjelenítésre alkalmas monitor. Tehát, ne próbáljatok meg egy tíz éves monitorral játszani. Azonban, az se igaz, hogy nem lehet egy normál monitoron játszani vele, dehogy nem, csak 3D nem lesz pedig az Nvidia ígéretei szerint soha nem látott élményben lehet része az embernek, ha kihasználja a 3D hatást.
A Gamespot szerint elképesztő 3D-vel a játék, pláne ha fókuszálva célzunk, úgy igazán olyan az érzés, mintha benne lennénk a játékban. A másik nagy élmény – állítólag – az autóvezetés, ha a kamerát “motorháztető” nézetre tesszük szinte bele olvadunk a képbe.

Hát, végszóként annyit mondhatok, hogy az ígéretek nagyok, ezzel arányosan pedig nőnek az elvárások is, kíváncsian várom, hogy mi lesz belőle.

Tehát még egyszer:
- PhysX, – PC-n és konzolon egyaránt
- APEX technológia, 3D Vision – csak PC-n