Jack Scalici a DLC tervekről
- 2010.09.11.
- kategória: DLC-k . Interjúk
- írta: Christoph
- Szólj hozzá!
A Krawall.de készített egy rövidke interjút Jack Scalici-val, aki megosztott néhány információt a 2K Games DLC terveiről.
Krawall.de – “Manapság szinte az összes játék úgy készül, hogy a letölthető tartalmak segítségével még hosszabb ideig profitot hozzon a fejlesztők számára. Ezen tartalmak letöltése meglehetősen költséges. Mekkora az esélye annak, hogy érkeznek még DLC-k és érkeznek, akkor azok hogy fognak kinézni?”
Jack Scalici – “Azt hiszem, vannak olyan helyek a történetben, ahol nem tudjuk, hogy mit csinált Vito. Vagy olyan részek, ahol nem láttuk, hogy mi történt Joe-val, mert éppen úton voltunk valahová Vito-val. A történetben a kezdetektől megtalálhatóak ezek a nagy lyukak és időbeli ugrások, amelyek azért készültek, hogy most ki lehessen tölteni őket.”
Szó esett arról is, hogy rengeteg negatív kritika érte a játék nyitott befejezését. Scalici elmondása szerint, ez a befejezés a kezdetektől úgy lett megtervezve, hogy vegyes érzelmeket keltsen a játékosokban.
Az interjú egyben kezdi alátámasztani azt a feltételezést is, mely szerint Joe’s Adventures (Joe Kalandjai) néven érkezni fog egy olyan DLC, amelyben Joe lesz az új játszható karakter.





Én személy szerint rühellem a sok kiegészítést ami mondhatjuk az alap játék rövid története és hiányossága(?) miatt készül el. Lehetne egy teljesen kidolgozott alapvetően hosszú játék és az mellé 1 max 2 DLC ami nem havonta hanem pl. fél évente jön. Ez a sok DLC már az agyamra megy.
Ennek meg mi a lóf*sz értelme volt??? legalább megmondták volna az elején hogy nem lesz teljes unom már ennek a sz*r cégnek a hazudozásait bombát a k*rva csehekre….
Amit csinálnak az felháborító,Jack Scalici szavából egyértelműen ez hangzott hogy:a játékból kivágtunk részleteket hogy utána meg betömjük,és utána pedig jöjjön az a rohadt zsozsó!Nekem nem volt semmi bajom az alapjátékkal,de ez egyszerűen gengszterség!
Hát igen… kell a pénz… és közben elsorvad a lényeg
Az hagyján, hogy elbaszták a sztorit a második részben, de én azt sem tudom megemészteni, hogy mennyire semmitmondóan lett összekötve a két rész abban a bizonyos küldetésben … Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna kicsit kibontani legalább azt a szálat. Komolyan váratlanul ért mikor kaptam a küldetést, hogy el kell menni egy házhoz megölni valakit …
2002-ben még a Mafia 1-be belerakták szívüket-lelküket a fejlesztők … a “folytatásban(?)” pedig … áááh.
Szánalmas az egész !
A szar GTA IV sztorija ehhez képest százszor jobb lett, no meg a DLC-k is értelmesebben lettek kitalálva. Aki kijátszotta mind a 3 részt, akkor értette meg az egész sztorit.
Itt meg el van cseszve az egész. A Jimmy’s Vendetta konkrétan egy az egyben GTA koppintás … de miért csinálják ezt a programozók ??? A Mafia, mint név, legendás játék, nem ezt érdemli meg …
Sajnálom, őszintén !
“Ez lett abból,hogy az illusion-t felvásárolták ezek a pöcs ládák!Nem érdekli őket semmi csak a pénz!!!És ne Denbyre meg a többi fejlesztőre haragudjatok mert ők mostmár,hogy felvásároltákőket nincs beleszólásuk a dologba kussba maradnak és azt csinálják amit 2k-es faszok mondanak neki mert különben ki lesznek baszva a cégtől!!!!!!!” DonTATA Épp ezt mondtam el az előbb nem ők tehetnek róla.Amúgy a GTA4 megvan végig toltam és nagyon szar történettel rendelkezik, csak a terrorizmus a lényeg benne. Amúgy nekem nagyon tetszik alapvetően a játék,az már egy másik dolog,hogy lehetett volna jobb is!Csak a vége aggaszt de annak nagyon örülnék ha lenne egy olyan DLC amiben Joeval kell mani. Az frankó lenne!
@MolGabi
Ezt a játékot nem szabadott volna Mafia 2 néven kiadni…
Én torkig vagyok ezekkel… Csak a pénz, a pénz és a pénz. Ez olyan hogy csinálok egy játékot csapattal, mindent ígérünk a népnek, aztán az lesz a játék neve hogy GTA 6 és szerkesztünk 100 képet aztán fél év munka után meglettek a helyszínek karakterek stb. És kiadjuk 12ezer forintért… Közbe egy sz*rt adunk amibe nem lett semmi munka ölve csak a pénzre gondoltunk.
Ráadásul még bug os is a mafia 2..
A Mafia 2-ből nekem kb. olyan.. őő.. 1 küldetés tetszett.. De attól se voltam elájulva, a történet meg, a mafia 1 után szégyen.
azoka alapján, amiket kaptunnk eddig a 2K Games-től(pofáraesésekre gondolok) én már szkeptikusan állok hozzá ehhez a DLC, meg kitöltöm dologhoz.
De Joe’s adventure érdekel
@MolGabi
Igazad van, én tökéletesen egyet értek veled, bár 1-2 hónapja fúúúj-oztam volna. Bennem nagy csalódást okozott a játék, de fél-1 év múlva, mikor meglesz minden DLC, akkor vissza fogok térni a játékra, elfelejtem az edigieket, és akkor játszom végig. Ez a legjobb megoldás, szerintem.
@ropi
Amilyen hangulatosan indult a játék, meg az első Empire Bay-es küldetés, olyan káosz lett a továbbiakban …
az jó hogy meg csinálták de letölteni hol kell mert én már töltöttem le de valami XUNPUT1_3.dll kel letölteni vagy telepitsem újra oszt nem tudok vele játszani pedig már elég régóta vágyok rá
@krisztián igazad van mert én is nagyon vágyok erre a játékra és még is ilyen szarságot kér
Értek én mindent, de azért így 7-8 év elteltével az lett volna a minimum hogy kapjunk egy jó hosszú történetet és egy teljes egészében lezárt befejezést, nem pedig egy nagyon pici várost rövid történettel és nem elég átgondolt játékmenettel/körítéssel.
@Peter
Mivel az a 7-8 év az alapjátékról és Jimmy’s Vendettáról szólt!Na meg ugye a többi DLC terveiről.
Szerintem a kiegészítő epizódok akkor érnek valamit, ha van mire alapozni … azaz. Ha van egy normálisan megírt, fasza alapjáték. Ebben az esetben ez nagyon nem jött be …
A játék nekem így is tetszik, de abből az interjúból világosan kiderül hogy azért lett ilyen rövid mert a dlc ket el kell majd adni. Szélhámosság !! Ha az alapjáték hosszabb és jobb lett volna akkor más a helyzet, de nincs vége a játéknak és jönnek ezzel a szar Jimmy vel akinek semmi köze semmihez.
Csalódás az egész .
“7-8 év elteltével”-milyen 7-8 év max 3.
2007 augusztusi az első trailer.
Kb 6 évet dolgozhatott a 2K Czech(Illusion soft) a 2.részen.
8 év ba***átok meg!!!!! csak 3 éve jelentették be!!!!!!!
8 év telt el az első rész óta. De csak kb 6 éve dolgoznak a 2. részen. 2004-ben jött ki az első rész PS2/XBOX -ra portolva.
2007 augusztusában jelentették be, ekkor mutatták be az első debutáló trailert, amiben már sok ingame jelenet van.
Értelemszerűen nem a bejelentéskor kezdtek el dolgozni rajta.
Kb 6 év lehet a fejlesztési idő. Kicsit vegyél vissza.
Nagyon jó, hogy az előző hírben meg azt mondták, hogy a DLC-knek semmi köze nem lesz az alapjátékhoz. Akkor mos mi van???
No ez a gazdasági banditizmus.
De rendben, akkor adják a csonkolt történetet (demó??) 3000 ft ért, és akkor jöhetnek a kiegészítőkkel.
Arra leszek kivancsi egyszer befejezike meg a tortenetet mert igy marad eleg szar akkor…jah es DLC nem muszaly megvenni ingyen le lehet tolteni en sose adnak ki penzt jatekert
Szerintem ennek a Jimmy’s Vendettának nem túl sok értelme van,nem is értem miért ezt tették 1. DLC-nek!Végül is őt sem ismerjük a storyból.De a Joe kalandjai nem is rossz ötlet!Valóban vannak olyan pontok ahol nem tudjuk hogy Joe-val mi történt,erre én is kíváncsi vagyok!!!!!
Akkor már kellene Henry kalandjai is mint DLC
Akkor már kellene Henry kalandjai is mint DLC
bocs 2x ment el!
@marlboro dzseki
Szerintem az nem kell!